Mi is ez?

Kik vagyunk?

A civil kurázsi 10 pontja

Tények és tévhitek

Emberi jogi dokumentumok

Módszertani eszköztár

Tudományos kutatások, írások

Hasznos linkek

TE MIT TENNÉL?

Téma: NŐK    („civil kurázsi”, társadalmi felelősség, segítségnyújtás)

Fókusz, nevelési cél:

a, Érzékenyítés a párkapcsolati erőszak problémáira.

b, A segítségnyújtás lehetőségeiről, módozatairól való közös gondolkodás, és az arra való ösztönzés.

Időtartam: 90 perc

A foglalkozás technikai igényei: számítógép, projektor, hangfal/egyéb hangtechnika

1. BEMUTATKOZÁS, ISMERKEDÉS (5 perc)

2. „TEMITTENNÉL-LABDA” (5 perc)

Egy labdát dobálunk egymás között; minden dobáshoz csatlakozik egy kérdés, ami így kezdődik: „Te mit tennél, ha…” A játékban nem kötünk meg témát, egyszerűen magával a kérdéssel játszunk, és talán eközben egy kicsit oldódunk is. Aki kapta a labdát, vagy megválaszolja a kérdést, vagy egy újabb kérdéssel továbbadja a lehetőséget.

3. A „TE MIT TENNÉL?” PROGRAM BEMUTATÁSA (5 perc)

A foglalkozás menetének ismertetése; tartalom és munkamódszerek, valamint a személyesség és együttműködés fontosságának hangsúlyozása.

4. FILMNÉZÉS (5 perc)

     Nő-téma - http://youtu.be/iI21MfhzyLc

5. KÉRDEZŐ KÖZÖSSÉG (20 perc)

A film megtekintése után arra kérjük a diákokat, fogalmazzanak meg kérdéseket a látottakkal kapcsolatban; ezek vonatkozhatnak konkrétan a filmre, de szólhatnak magáról a felvetett problémáról is. Ezek felkerülnek a táblára. A legfontosabbakat megbeszéljük.

Megbeszélésre ajánlott kérdések:

Mi volt a legerősebb pillanat a kisfilmben? Miért pont az? Történt-e diszkrimináció, bántalmazás a filmben? Ki kit bántott, sértett meg? Hogyan? Vajon miért tette? Mennyire hétköznapi ez a jelenség?

Mit jelenthet a „hétköznapi hímsovinizmus” kifejezés a filmben látottak alapján? Mit jelent valaki zaklatása? A női fél hogyan nyilvánul meg, vajon miért? Mit jelent az „anyámasszony katonája” kifejezés? Kin, min múlik egy párkapcsolat tartóssága? Kinek kell többet tűrni a másiktól? Kinek kell összetartania egy családot? Kinek kell nagyobb szabadsággal rendelkeznie?

Tények:

Magyarországon minden ötödik nőt rendszeresen bántalmaz partnere, aki 95%-ban férfi.

Minden héten meghal legalább 1 nő párkapcsolati erőszak következtében. Az erőszakra nincs mentség. (Nem lehet azt „kiprovokálni”.) A magyar Parlamentnek csupán 10%-a nő.

A Földön fellelhető és birtokolható vagyonnak csupán 1%-át birtokolják nők.

6. SZITUÁCIÓS FOTÓK (15 perc)

A projektor segítségével különböző helyzetekben lévő nőkről készült képeket vetítünk.

A diákokat a terem közepére állítjuk, és azt kérjük tőlük, ítéljék meg a kép láttán: szükség lenne e külső beavatkozásra, segítségnyújtásra, tennének e valamit az adott szituációban. Aki szerint igen, álljon az egyik oldalra, aki szerint nem, a túloldalra. Ezek után megbeszéljük a látottakat és a döntéseket.

7. MIÉRT NEM? (5 perc)

Próbáljuk meg közösen összeszedni: miért nem segítünk bizonyos helyzetekben? Miért maradunk csupán passzív nézői sok ilyen helyzetnek? A megszülető gondolatokat írjuk fel egy lapra/a táblára!

8. FORRÓ SZÉK (10 perc)

A játékban a csoport tagjai a film „történetének” egy fiktív szereplőjével, a mindenkori NÉZŐ-vel (a drámapedagógus szerepben) beszélgethetnek. A NÉZŐ jelen volt a film által ábrázolt szituációban, de nem tett semmit. Meg kellene próbálni rádöbbenteni arra: esetleg segíthetett volna.

(a drámapedagógus a diákok által összeszedett „Miért nem?” okokat felhasználva hárítja a felelősséget)

A beszélgetés folytatásában kibontani, hogy minek kellett volna történnie ahhoz, hogy valóban azt érezzük, itt „tenni kell valamit”.

9. KI SEGÍTHET? (5 perc)

A játékban a NÉZŐ hárította a felelősséget. De ő valóban tehetett volna valamit az adott szituációban? Ki tehet valamit? Milyen módon, milyen kommunikációs és egyéb „eszközökkel” léphet be valaki segítőként az adott szituációba?

10. AMIKOR SEGÍTETTEM…, AMIKOR NEKEM SEGÍTETTEK…  (10 perc)

Személyes történetek arról, amikor segítettem valakinek (vagy én kaptam segítséget), nehéz helyzetben (csúfolódás, kirekesztés, levegőnek nézés, verbális erőszak, baleset… stb.).

     A POZITÍV PÉLDÁKRA POZITÍV MEGERŐSÍTÉS SZÜKSÉGES!

11. ZÁRÁS (5 perc)

Zárásként azt kérjük a diákoktól, írják fel egy papírra, általában őket mi készteti segítségadásra egy idegen személy esetében.

Minden diák megkapja fénymásolatban az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatának rövid, zanzásított kivonatát, valamint a CIVIL KURÁZSI 10 pontját.

„Légy magad a változás, amit látni szeretnél a világban!”/Gandhi/

TE MIT TENNÉL?

Téma: HAJLÉKTALANSÁG („civil kurázsi”, társadalmi felelősség, segítségnyújtás)

Fókusz, nevelési cél:

a, Érzékenyítés a hajléktalan-lét problémáira.

b, A segítségnyújtás lehetőségeiről, módozatairól való közös gondolkodás, és az arra való ösztönzés.

Időtartam: 90 perc

A foglalkozás technikai igényei: számítógép, projektor, hangfal/egyéb hangtechnika

1. BEMUTATKOZÁS, ISMERKEDÉS (5 perc)

2. „TEMITTENNÉL-LABDA” (5 perc)

Egy labdát dobálunk egymás között; minden dobáshoz csatlakozik egy kérdés, ami így kezdődik: „Te mit tennél, ha…” A játékban nem kötünk meg témát, egyszerűen magával a kérdéssel játszunk, és talán eközben egy kicsit oldódunk is. Aki kapta a labdát, vagy megválaszolja a kérdést, vagy egy újabb kérdéssel továbbadja a lehetőséget.

3. SZITUÁCIÓS FOTÓK (10 perc)

A projektor segítségével fotókat vetítünk ki, különböző utcai jelenetekről. A diákokat a terem közepére állítjuk, és azt kérjük tőlük, ítéljék meg: el tudják e magukat képzelni a képen, mint egy bármilyen szereplő. Aki igen, álljon az egyik oldalra, aki nem, a túloldalra. Ezek után megbeszéljük a látottakat és a döntéseket.

4. FILMNÉZÉS (5 perc)

   Hajléktalan-téma - http://youtu.be/wZWvuik8U4c

5. KÉRDEZŐ KÖZÖSSÉG (10 perc)

A film megtekintése után arra kérjük a diákokat, fogalmazzanak meg kérdéseket a látottakkal kapcsolatban; ezek vonatkozhatnak konkrétan a filmre, de szólhatnak magáról a felvetett problémáról is. Ezek felkerülnek a táblára. A legfontosabbakat megbeszéljük.

Megbeszélésre ajánlott kérdések:

Mi volt a legerősebb pillanat a kisfilmben? Miért pont az? Történt-e diszkrimináció, bántalmazás a filmben? Ki kit bántott, sértett meg? Hogyan? Vajon miért tette? Mennyire hétköznapi ez a jelenség?

Miben mutatkozik meg a hajléktalan emberek emberi méltósága? Felesleges ember-e a hajléktalan ember? Bűn-e az utcán élni? Van-e közünk a hajléktalanok sorsához? Kinek a felelőssége a sorsukon javítani?

Tények:

Ma Magyarországon kb. 30-40 ezerre becsülik a hajléktalanok számát, ebből 15-20 ezer hajléktalan ember a fővárosban él. A hajléktalan emberek 60-80 százalék férfi. Az elmúlt 10 évben azonban megduplázódott, mintegy 25 százalékra növekedett a nők aránya.

A hajléktalan emberek kevésbé iskolázatlanok, mint az átlagnépesség. Az általános iskola nyolcadik osztályát az átlagnépesség mintegy 20 százaléka nem végzi el, ugyanakkor ez az arány a hajléktalan emberek körében jóval alacsonyabb, 5 és 14 százalék között marad.

6. SZITUÁCIÓK – KISCSOPORTOS MUNKA (20-25 perc)

4 kiscsoportban dolgozunk tovább. 2-2 csoport kap egy-egy szituációt – az egyik a helyzetben lehetséges pozitív, a másik negatív történéseket, reakciókat kell összeszedjen, majd azokat egy rövid jelenet formájában bemutatni a többieknek. A látottakat közösen megvitatjuk.

A „Miért nem?”-hez kapcsolódó válaszokat, hozzászólásokat a táblán jegyezzük.

Szituációk:

A, BEKÖLTÖZÖTT EGY HAJLÉKTALAN A LÉPCSŐHÁZBA. EGÉSZSÉGESNEK TŰNIK, RENDEZETT KÜLSEJE VAN.

B, UTCÁN KUKÁZÓ, ROSSZUL ÖLTÖZÖTT NŐ GYEREKKEL. A GYEREK KÉREGET.

7. FORRÓ SZÉK (10 perc)

A játékban a csoport tagjai a film „történetének” egy fiktív szereplőjével, a mindenkori NÉZŐ-vel (a drámapedagógus szerepben) beszélgethetnek. A NÉZŐ jelen volt a film által ábrázolt szituációban, de nem tett semmit. Meg kellene próbálni rádöbbenteni arra: esetleg segíthetett volna.

(a drámapedagógus a diákok által összeszedett „Miért nem?” okokat felhasználva hárítja a felelősséget)

A beszélgetés folytatásában kibontani, hogy minek kellett volna történnie ahhoz, hogy valóban azt érezzük, itt „tenni kell valamit”.

8. KI SEGÍTHET? (5 perc)

A játékban a NÉZŐ hárította a felelősséget. De ő valóban tehetett volna valamit az adott szituációban? Ki tehet valamit? Milyen módon, milyen kommunikációs és egyéb „eszközökkel” léphet be valaki segítőként az adott szituációba?

9. AMIKOR SEGÍTETTEM…, AMIKOR NEKEM SEGÍTETTEK…  (10 perc)

Személyes történetek arról, amikor segítettem valakinek (vagy én kaptam segítséget), nehéz helyzetben (csúfolódás, kirekesztés, levegőnek nézés, verbális erőszak, baleset… stb.).

     A POZITÍV PÉLDÁKRA POZITÍV MEGERŐSÍTÉS SZÜKSÉGES!

10. ZÁRÁS (5 perc)

Zárásként azt kérjük a diákoktól, írják fel egy papírra, általában őket mi készteti segítségadásra egy idegen személy esetében.

Minden diák megkapja fénymásolatban az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatának rövid, zanzásított kivonatát, valamint a CIVIL KURÁZSI 10 pontját.

„Légy magad a változás, amit látni szeretnél a világban!”/Gandhi/

TE MIT TENNÉL?

Téma: CIGÁNYSÁG   („civil kurázsi”, társadalmi felelősség, segítségnyújtás)

Fókusz, nevelési cél:

a, Érzékenyítés a roma-lét problémáira.

b, A segítségnyújtás lehetőségeiről, módozatairól való közös gondolkodás, és az arra való ösztönzés.

Időtartam: 90 perc

A foglalkozás technikai igényei: számítógép, projektor, hangfal/egyéb hangtechnika

1. BEMUTATKOZÁS, ISMERKEDÉS (5 perc)

2. „TEMITTENNÉL-LABDA” (5 perc)

Egy labdát dobálunk egymás között; minden dobáshoz csatlakozik egy kérdés, ami így kezdődik: „Te mit tennél, ha…” A játékban nem kötünk meg témát, egyszerűen magával a kérdéssel játszunk, és talán eközben egy kicsit oldódunk is. Aki kapta a labdát, vagy megválaszolja a kérdést, vagy egy újabb kérdéssel továbbadja a lehetőséget.

3. ARCKÉPEK (10 perc)

A projektor segítségével különböző, roma és nem roma személyekről vetítünk ki képeket.

A diákoktól azt kérjük, ítéljék meg: milyen viszonyban tudják magukat elképzelni a képen szereplő egyénnel. Felvázolunk egy egyenest, melynek az egyik végpontja a szoros érzelmi kapcsolat, a másik a teljes elutasítás. Képenként állást kell foglalniuk a skála egy pontján.

Ezek után megbeszéljük a látottakat és a döntéseket.

4. FILMNÉZÉS (5 perc)

     Roma-téma - http://youtu.be/uP09CxYgJrY

5. KÉRDEZŐ KÖZÖSSÉG (10 perc)

A film megtekintése után arra kérjük a diákokat, fogalmazzanak meg kérdéseket a látottakkal kapcsolatban; ezek vonatkozhatnak konkrétan a filmre, de szólhatnak magáról a felvetett problémáról is. Ezek felkerülnek a táblára. A legfontosabbakat megbeszéljük.

Megbeszélésre ajánlott kérdések:

Mi volt a legerősebb pillanat a kisfilmben? Miért pont az? Történt-e diszkrimináció, bántalmazás a filmben? Ki kit bántott, sértett meg? Hogyan? Vajon miért tette? Mennyire hétköznapi ez a jelenség?

A romáknak nincs közük a Szent Koronához? A cigány népesség is sokszínű? Van „tiszta magyar vér”? Milyen hátrányokkal jár Magyarországon cigánynak lenni vagy csak annak látszódni? Kinek a felelőssége és hatásköre dolgozni a békés egymás mellett élés különböző lehetőségein?

Tények:

A magyar lakosság 8-10%-a vallja magát romának. A romák rendőrségi igazoltatási esélye háromszor akkora, mint a nem romáké. A roma népességben négyszer annyi halmozottan hátrányos helyzetű gyermek (nincs kereső családtag, maximum 8 általános a szülők végzettsége) van, mint a nem romák között. A romák átlagosan várható élettartama 10-15 évvel kevesebb, mint a nem romáké. (60-65 év)

6. SZITUÁCIÓK – KISCSOPORTOS MUNKA (20-25 perc)

4 kiscsoportban dolgozunk tovább. 2-2 csoport kap egy-egy szituációt – az egyik a helyzetben lehetséges pozitív, a másik negatív történéseket, reakciókat kell összeszedjen, majd azokat egy rövid jelenet formájában bemutatni a többieknek. A látottakat közösen megvitatjuk – a „Miért nem?”-hez kapcsolódó válaszokat, hozzászólásokat a táblán jegyezzük.

Szituációk:

A, SZÓRAKOZÓHELY BEJÁRATA - A BIZTONSÁGI ŐR NEM HAJLANDÓ BEENGEDNI EGY CIGÁNYNAK KINÉZŐ FIATALT.

B, TELEFONLOPÁS TÖRTÉNT AZ ISKOLÁBAN. TÖBBEN A CIGÁNY SZÁRMAZÁSÚ OSZTÁLYTÁRSADAT GYANÚSÍTJÁK. FOLYIK A VITA.

7. FORRÓ SZÉK (10 perc)

A játékban a csoport tagjai a film „történetének” egy fiktív szereplőjével, a mindenkori NÉZŐ-vel (a drámapedagógus szerepben) beszélgethetnek. A NÉZŐ jelen volt a film által ábrázolt szituációban, de nem tett semmit. Meg kellene próbálni rádöbbenteni arra: esetleg segíthetett volna.

(a drámapedagógus a diákok által összeszedett „Miért nem?” okokat felhasználva hárítja a felelősséget)

A beszélgetés folytatásában kibontani, hogy minek kellett volna történnie ahhoz, hogy valóban azt érezzük, itt „tenni kell valamit”.

8. KI SEGÍTHET? (5 perc)

A játékban a NÉZŐ hárította a felelősséget. De ő valóban tehetett volna valamit az adott szituációban? Ki tehet valamit? Milyen módon, milyen kommunikációs és egyéb „eszközökkel” léphet be valaki segítőként az adott szituációba?

9. AMIKOR SEGÍTETTEM…, AMIKOR NEKEM SEGÍTETTEK…  (10 perc)

Személyes történetek arról, amikor segítettem valakinek (vagy én kaptam segítséget), nehéz helyzetben (csúfolódás, kirekesztés, levegőnek nézés, verbális erőszak, baleset… stb.).

     A POZITÍV PÉLDÁKRA POZITÍV MEGERŐSÍTÉS SZÜKSÉGES!

10. ZÁRÁS (5 perc)

Zárásként azt kérjük a diákoktól, írják fel egy papírra, általában őket mi készteti segítségadásra egy idegen személy esetében.

Minden diák megkapja fénymásolatban az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatának rövid, zanzásított kivonatát, valamint a CIVIL KURÁZSI 10 pontját.

„Légy magad a változás, amit látni szeretnél a világban!”/Gandhi/

TE MIT TENNÉL?

Téma: MELEGEK   („civil kurázsi”, társadalmi felelősség, segítségnyújtás)

Fókusz, nevelési cél:

a, Érzékenyítés a szexuális kisebbségek helyzetére.

b, A segítségnyújtás lehetőségeiről, módozatairól való közös gondolkodás, és az arra való ösztönzés.

Időtartam: 90 perc

A foglalkozás technikai igényei: számítógép, projektor, hangfal/egyéb hangtechnika

1. BEMUTATKOZÁS, ISMERKEDÉS (2 perc)

2. „TEMITTENNÉL-LABDA” (5 perc)

Egy labdát dobálunk egymás között; minden dobáshoz csatlakozik egy kérdés, ami így kezdődik: „Te mit tennél, ha…” A játékban nem kötünk meg témát, egyszerűen magával a kérdéssel játszunk, és talán eközben egy kicsit oldódunk is. Aki kapta a labdát, vagy megválaszolja a kérdést, vagy egy újabb kérdéssel továbbadja a lehetőséget.

3. ELSŐ SZERELEM GYAKORLAT (15 perc)

A következőkben egy gyakorlat erejéig a csoport egyik felét arra kérjük, próbáljon meg homoszexuálisként gondolkodni, a másik fele pedig heteroszexuálisként. Állításokat olvasunk fel – amennyiben az állítást igaznak, lehetségesnek érzik „magukra”, egy igen-t számolnak. Az állítások felolvasását követően megkérünk mindenkit, hogy álljanak fel. Majd a maximum igen-számtól elkezdünk visszafelé számolni. Mindenki akkor foglalhat helyet, amikor az általa adott igen válaszok száma hangzik el.

4. FILMNÉZÉS (5 perc) - MELEG-téma - http://youtu.be/2OQfx5PxYMk

5. KÉRDEZŐ KÖZÖSSÉG (20 perc)

A film megtekintése után arra kérjük a diákokat, fogalmazzanak meg kérdéseket a látottakkal kapcsolatban; ezek vonatkozhatnak konkrétan a filmre, de szólhatnak magáról a felvetett problémáról is. Ezek felkerülnek a táblára. A legfontosabbakat megbeszéljük.

Megbeszélésre ajánlott kérdések:

Miben tér el a melegek és heterók szerelme? Milyen családalapítási lehetőségeik vannak Magyarországon és a nagyvilágban? A gyerekeknek hány éves kortól kellene tudniuk arról, hogy élnek meleg emberek is körülöttük? Vannak-e, és ha igen, melyek a szerelem kifejezésének köztéren is elfogadható normái?

Tények:

A melegség  természetes  szexuális irányultság. Minden korban, minden társadalomban az emberek 4-8%-a homoszexuális volt/van/lesz. Magyarországon az azonos nemű párok, anyakönyvvezető előtt, hivatalosan regisztrált élettársi kapcsolatot köthetnek. A 2009 óta működő Magyar LMBT Szövetség a leszbikus, biszexuális és transznemű egyesületeket összefogó ernyőszervezet.

6. HA OTT LENNÉK (20 perc)

Itt kettéválasztjuk a csoportot: néhány önként vállalkozóval az egyik foglalkozásvezető a termen kívül előkészít négy jelenetet, amelyek mind egy-egy olyan konfliktushelyzetet ábrázolnak, amikkel lehet dolga egy kívülállónak is. Eközben a bent maradókkal a másik foglalkozásvezető összegyűjti: miért nem segítünk bizonyos helyzetekben? Miért maradunk csupán passzív nézői sok ilyen helyzetnek? Máskor mi motivál minket?

Mikor a jelenetkészítők visszatérnek, azoknak, akik bent maradtak, színes lapokat/kártyákat osztunk ki, így létrehozva négy csoportot. Minden egyes jelenet előtt a foglalkozásvezető jelzi, hogy melyik szín képviselői vannak jelen – azaz kik azok, akiknek módjukban áll beleszólni az adott szituációba, közbelépni, ha szükségesnek érzik. Így végigmegyünk a négy jeleneten, majd közösen megbeszéljük, miért léptek vagy nem léptek közben az egyes szituációkban.

7. AMIKOR SEGÍTETTEM…, AMIKOR NEKEM SEGÍTETTEK…  (10 perc)

Személyes történetek arról, amikor segítettem valakinek (vagy én kaptam segítséget), nehéz helyzetben (csúfolódás, kirekesztés, levegőnek nézés, verbális erőszak, baleset… stb.).

     A POZITÍV PÉLDÁKRA POZITÍV MEGERŐSÍTÉS SZÜKSÉGES!

8. ZÁRÁS (5 perc)

Zárásként azt kérjük a diákoktól, írják fel egy papírra, általában őket mi készteti segítségadásra egy idegen személy esetében.

Minden diák megkapja fénymásolatban az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatának rövid, zanzásított kivonatát, valamint a CIVIL KURÁZSI 10 pontját.

„Légy magad a változás, amit látni szeretnél a világban!”/Gandhi/

TE MIT TENNÉL?

Téma: ZSIDÓSÁG   („civil kurázsi”, társadalmi felelősség, segítségnyújtás)

Fókusz, nevelési cél:

a, Érzékenyítés a zsidó-lét problémáira.

b, A segítségnyújtás lehetőségeiről, módozatairól való közös gondolkodás, és az arra való ösztönzés.

Időtartam: 90 perc

A foglalkozás technikai igényei: számítógép, projektor, hangfal/egyéb hangtechnika

1. BEMUTATKOZÁS, ISMERKEDÉS (5 perc)

2. „TEMITTENNÉL-LABDA” (5 perc)

Egy labdát dobálunk egymás között; minden dobáshoz csatlakozik egy kérdés, ami így kezdődik: „Te mit tennél, ha…” A játékban nem kötünk meg témát, egyszerűen magával a kérdéssel játszunk, és talán eközben egy kicsit oldódunk is. Aki kapta a labdát, vagy megválaszolja a kérdést, vagy egy újabb kérdéssel továbbadja a lehetőséget.

3. ÉLETKÉPEK (10 perc)

A projektor segítségével különböző zsidó életképeket vetítünk ki.

A diákoktól azt kérjük, gondolkozzanak el: mit tudnak mondani a képen látható eseményről, emberekről, helyzetről, stb. Felvázolunk egy egyenest, melynek az egyik végpontján inkább pozitív hangulatú gondolatokat megfogalmazók állnak, a másikra a meghatározóan negatívan értelmezők kerülnek. Képenként állást kell foglalniuk a skála egy pontján.

Ezek után megbeszéljük a látottakat és a döntéseket.

4. FILMNÉZÉS (5 perc)

     ZSIDÓ-téma - http://youtu.be/nKSH71JTge0

5. KÉRDEZŐ KÖZÖSSÉG (10 perc)

A film megtekintése után arra kérjük a diákokat, fogalmazzanak meg kérdéseket a látottakkal kapcsolatban; ezek vonatkozhatnak konkrétan a filmre, de szólhatnak magáról a felvetett problémáról is. Ezek felkerülnek a táblára. A legfontosabbakat megbeszéljük.

Megbeszélésre ajánlott kérdések:

Mi volt a legerősebb pillanat a kisfilmben? Miért pont az? Történt-e diszkrimináció, bántalmazás a filmben? Ki kit bántott, sértett meg? Hogyan? Vajon miért tette? Mennyire hétköznapi ez a jelenség?

Van-e speciálisan „zsidó mentalitás”? Látszik-e valakin, hogy zsidó? Jó dolog, ha látszódik? Választott, változtatható, vagy veleszületett, változhatatlan jellemzője valakinek a zsidóság? Hátrányosan megkülönböztetett kisebbség nálunk a zsidóság?

Tények:

Magyarországon legalább 1500 éve élnek zsidók. A jiddisből vettük át a haver, balhé, jatt, mázli, meló, melák, bóvli, muri, srác szavainkat. A kóser héber szó, azt jelenti: rituálisan tiszta, kiváló, alkalmas, megfelelő. A holokausztnak 6 millió zsidó áldozata volt, az akkori európai zsidóság mintegy kétharmada, köztük egy millió gyermek. Ma is meggyaláznak zsidó sírokat és emlékhelyeket Magyarországon és a világ sok országában.

6. SZITUÁCIÓK – KISCSOPORTOS MUNKA (20-25 perc)

4 kiscsoportban dolgozunk tovább. 2-2 csoport kap egy-egy szituációt – az egyik a helyzetben lehetséges pozitív, a másik negatív történéseket, reakciókat kell összeszedjen, majd azokat egy rövid jelenet formájában bemutatni a többieknek. A látottakat közösen megvitatjuk – a „Miért nem?”-hez kapcsolódó válaszokat, hozzászólásokat a táblán jegyezzük.

Szituációk:

A, EGY KIPÁT VISELŐ FIATALEMBERRE MEGJEGYZÉSEKET TESZ EGY KISEBB TÁRSASÁG A VILLAMOSON.

B, A FOLYOSÓN SÉTÁLTOK AZ OSZTÁLYTÁRSAIDDAL. AZ EGYIK TANÁR NÉVTÁBLÁJÁN A KÖVETKEZŐ FELIRATOT LÁTJÁTOK MEG: „ZSIDÓK! AZ ISKOLA A MIÉNK, NEM A TIÉTEK!”

7. FELDOLGOZÁS (15 perc)

A jeleneteket megbeszéljük, a pozitív, segítő aktusokat megerősítjük, illetve kiegészítjük más lehetőségekkel. A negatív példákon elgondolkozunk, vajon miért történik/történhet meg gyakran a látott jelenet. Kinek, milyen felelőssége van benne?

8. AMIKOR SEGÍTETTEM…, AMIKOR NEKEM SEGÍTETTEK…  (10 perc)

Személyes történetek arról, amikor segítettem valakinek (vagy én kaptam segítséget), nehéz helyzetben (csúfolódás, kirekesztés, levegőnek nézés, verbális erőszak, baleset… stb.).

     A POZITÍV PÉLDÁKRA POZITÍV MEGERŐSÍTÉS SZÜKSÉGES!

9. ZÁRÁS (5 perc)

Zárásként azt kérjük a diákoktól, írják fel egy papírra, általában őket mi készteti segítségadásra.

Minden diák megkapja fénymásolatban az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatának rövid, zanzásított kivonatát, valamint a CIVIL KURÁZSI 10 pontját.

„Légy magad a változás, amit látni szeretnél a világban!”/Gandhi/

TÉMA: NŐK ELLENI ERŐSZAK

1. óra

     korosztály: 14-18 évesek

     létszám: 30 fő

Jól sikerült, interaktív óra. Működött a bevezető, Mit tennél…játék, sok ötletük volt a fiataloknak.

A kérdések megfogalmazása a látott kisfilm alapján szintén gördülékenyen ment.

A nő-férfi viszonyt feldolgozó beszélgetésből az derült ki, hogy sokan még meglehetősen masszívan ragaszkodnának a tradicionális férfi-nő szerepleosztáshoz („Attól függ, miért kapom a barátomtól a pofont…”), bár néhányan a megegyezéses szerep/munkamegosztás mellett is érveltek.

A meggyőzéses (kérdésekkel/tanácsokkal kellett odafordulni a nő bántalmazását végig asszisztáló egyik infópultoshoz (drámapedagógus!), hogy tegyen valamit) feladatban is igen sok jó ötletük volt a fiataloknak.

Kiemelkedett egy fiú (aktív elsősegélynyújtó) és egy lány a csoportból, akik gyakran magukhoz ragadták a szót, és határozott véleményt nyilvánítottak. A csoport többsége megszólalt, de akik csendben maradtak, azok is tudtak a gyakorlat során testükkel szavazni (a Tennél-e valamit? képsorozat kivetítése folyamán).

Az egy szavas visszajelzéseik a foglalkozás végén: emberiesség, segítségnyújtás, tanulságos, mentalitás, altruizmus, érdekes, odafigyelés, együttérzés, empátia – többször ismétlődve.

2. óra

korosztály: 16-17 évesek

létszám: 20 fő

Az osztály meglepő komolysággal kezelte a témát. Érezhetően közel állt hozzájuk. Az óra azon részében, amikor szituációs fotók alapján kell eldöntenie a csoport tagjainak, kell e, illetve ők tudnának e tenni valamit az adott helyzetben, legtöbbször egyértelmű többség alakult ki egyik vagy másik oldalon. Szépen gyűltek a „miért ne” okok. A „legelutasítóbbnak” a sejthetően részegség okán bajba keveredett nővel voltak. Hiszen az az ő hibája.

Annál hevesebben próbálták meggyőzni a filmből kiemelt fiktív szereplőt (egy női standoló) alakító drámapedagógust arról, hogy hibázott azzal, hogy nem tett semmit. A hozzászólásokban erős túlsúlyt kaptak a női szolidaritásra, empátiára építő érvek.

A foglalkozás jelszava: „Veled is megtörténhet!”

Idézetek a foglalkozás végén írt rövid visszajelzésekből: (Melyik, képen látott áldozatnak tudnál segíteni? Hogyan?)

adnék rá egy kabátot…, ellátnám a sérülését…, megkérdezném, mi történt vele…, mentőt hívnék…., szólnék a szülőknek…, hívnám a rendőrséget…, meggyőzném, hagyja el a férfit, aki bántotta…, szólnék, hogy szedje össze magát, és húzza fel a nadrágját…, kicsit lelkiekben próbálnék neki segíteni…, megkérdezném a kisfiútól, tudja-e a néni, hogy fényképezed? ha nem, ne felejts el szólni neki!..., ha kell, erőszakkal is segítenék…

3. óra

korosztály: 17-18 évesek

létszám: 19-26 fő (folyamatosan változó)

Az óra nagyon nehezen indult, technikai zűrökkel, és késve érkező, folyamatosan bővülő létszámú, vegyes életkorú fiú csoporttal. A bevezető beszélgetésben próbáltunk kicsit ráhangolódni a nő témára. Az egész iskolába csak 4-5 lány jár, róluk sem voltak a fiúk túl jó véleménnyel (nem is igazi nők…).

A temittennél labda-körben nehezen szólaltak meg, megpróbálták az órát megjegyzésekkel, poénokkal szétbombázni. Ez egész órán folyt, különböző módszerekkel igyekeztünk leállítani. Ilyen volt a kiscsoportos feladat. A képek kivetítése helyett, csoportonként kézbe kapták a fotókat, és a képen látható személyek mellé egy- egy történetet kellett kitalálniuk.

A négy csoport közül, egynek sikerült életképes történetet mondania. Volt olyan csoport, ahol az 5 fiú közül egy sem volt hajlandó kézbe venni a fotót, amelyen egy lány, feltehetően buli közben, lehúzott alsóneművel az útpadkán üldögél…

Nehezen fogalmaztak meg mélyebb, komolyabb gondolatokat, többen kísérleteztek humoros, vagy obszcén irányba elvinni a beszélgetést. Néhány (6-8) komolyan figyelő arcot is érzékeltünk, közülük csak ketten-hárman szólaltak meg, ők viszont folyamatosan segítették a beszélgetést. Próbálkoztunk azzal a kérdésfelvetéssel, kiket szoktunk megalázni, hogyan, és miért? Nem volt rá sem idő, sem megfelelő atmoszféra a kifejtéshez (vegyes, egymást nem ismerő fiúk, folyamatos jövés-menés).

Nagy szükség lenne a folytatásra!

Visszajelzéseik, arra a kérdésre, ők mikor/miért segítenének egy idegennek:

semmi…, akinek van valami fogyatékossága…, ha már bunyó van, akkor…, ha bajban van…, ha bántanák a barátnőmet, vagy a családomat…, ha megalázzák, verik…, ha veszélyben van…, amíg úgy érzem, hogy nincs beleszólási jogom, nem avatkozok be, de azér mindenkinek tudni kell, hol a határ…, bátorság, segítségkérés…, ha már engem is zavarna…, nem tom…

4. – 5. óra

korosztály: felnőttek (iskolaigazgatók, tanárok, lelkészek)

létszám: 8-8 fő

Az evangélikus egyház Nevelési és Oktatási Osztálya a Civil Kurázsi által ajánlott programcsomag keretében látta vendégül a „Te mit tennél?” programot éves konferenciáján.

Az egyház szándékában áll tagjait, pedagógusait, és rajtuk keresztül diákjaikat érzékenyíteni az egyes kisebbségek iránt. Két körben, kétszer nyolc gyakorló iskolai- és óvodai pedagógussal, iskolalelkésszel dolgoztunk, gondolkodtunk együtt a társadalmi aktivitás és a nők elleni erőszak kapcsán.

Mind a két foglalkozáson abszolút kooperatívak voltak a résztvevők. A jégtörő bevezető játékban mindenki megszólalt, kérdezett, egész oldott volt a légkör. A kisfilm azonban mindkét csoportnál meglehetős sokk-hatást ért el – a szituáción túl a nyelvezete miatt is.

Érdekes volt, hogy a kérdések feltevése során (míg a középiskolások általában sokat foglalkoznak a film készítésének technikai részleteivel, hátterével), ezúttal, mindkét esetben jobban fókuszáltak a csoportok a filmbéli párkapcsolat működésére.

Az első igazán szembetűnő különbség a két csoport hozzáállása között a szituációs fotók kapcsán jelent meg – az első csoport tagjai a valószínűleg ittas, padkán, jószerivel meztelenül ülő lányt nem látták segítségre szorulónak – „ha telefonozni tud, segítséget is tud kérni, ha kell neki”. A második csoportban viszont volt, aki mellé ülne, más felöltöztetné.

Ezen alkalmakon is a forró szék helyzet bizonyult a legingerlőbbnek – az első csoport tagjai főként a női közösségvállalásra fókuszálva próbálták meggyőzni a „pultos lányt”, a másodikban az egyik csoporttag pontról-pontra próbált meg végigmenni a szerepben lévő drámapedagógussal egy analóg, ám veszélyesebb szituáción.

Mindkét alkalom végén adtunk lehetőséget a pedagógiai célokkal, eszközökkel kapcsolatos kérdésekre. A második csoportban vitát váltott ki a segítségre buzdítás tudatosságának kérdése – mennyiben hasznos, ha egy középiskolás lányt arra ösztökélünk, hogy automatikusan segítsen?

„Az attitűd a fontos – természetesen át kell gondolni a lehetőséget. Nem hősöket képzünk.” – mondta az etikatanár-óratartó.

6. óra

korosztály: 18 évesek

létszám: 26 fő

7. óra

korosztály: 18 évesek

létszám: 28 fő

Az iskolában már jártunk, újra a NŐK témakört kérték a két végzős osztálynak.  

Az egyik osztály csupa fiúkból áll, a másikban van egy lány, aki aktívan segítette az órát, megjelenítve az aktuális női szempontokat is.

A kezdő „temittennél labdajátéknál” szűkítettük a nőtémára a felvethető váratlan helyzeteket. Számítottunk szélesebb körben mozgó helyzetbedobásra, de szinte mindenkinek a párkapcsolati viszony jutott eszébe.

Négy csoportban a jó/rossz párkapcsolat 5-5 jellemzőjét kellett összeírniuk férfi illetve női szemszögből (2 csoport belehelyezkedett a női gondolkodásmódba) vizsgálva azt.

Mindkét osztályban komolyan vették a feladatot, több csoport ötnél több fontos dolgot is összeírt. A férfi/női szempontú jellemzők megbeszélésénél igyekeztünk a hasonlóságokat keresni. Egy-egy érdekes példa is előkerült magyarázatként.

A kisfilm után rövid beszélgetés következett arról, ki bántalmazott, kit? Az első foglalkozáson többször megfogalmazódott az a vélemény, hogy a nő provokálta ügyetlenségével, megbízhatatlanságával a férfit, így részben érthető a férfi viselkedése.

Testtel történő állásfoglalásokra kértük őket, azokban az állításokban: ez egy hétköznapi jelenet volt, kinek volt magasabb az érzelmi intelligenciája, általában a férfiak/nők így viselkednek, illetve jó lett volna, ha valaki közbelép.

Mindkét csoportban vita bontakozott ki a férfi/női sztereotípiákról, illetve a párkapcsolatok természetéről, illetve magánügy jellegéről. Míg az egyik csoportban masszívan elítélték a nő „hisztijét”, a másikban inkább a férfi durvaságáról esett több szó. Megbeszéltük azt is, mennyire más a szókincse a férfiaknak akkor, amikor nővel/férfival beszélnek. (a többség azt erősítette, nagyon más, sokkal durvább, a kisebb hányaduk személytől tette függővé)

Az esetet szemlélő meggyőzése arról, hogy kellett volna valamit tennie, elég jól sikerült, többen is mozgósították magukat az érveléshez.

Mindkét csoportban volt 3-4 kiemelkedően sokat és jól beszélő, érvelő diák, ők a többiekkel való vitára is szívesen vállalkoztak, amikor kisebbségben maradtak véleményükkel.

A záró körben példákat is hoztak arra, hogy tudtak másoknak segíteni, vagy éppen ők kaptak idegenektől segítséget, amikor szükségük volt rá.

A meghívó tanárnővel, a következő tanévtől a további együttműködés lehetőségeiről beszélgettünk. Az iskola nyitott rá, szívesen látja a programot.

Visszajelzéseik, arra a kérdésre, ők mikor/miért segítenének egy idegennek:

1.foglalkozásról:

balesetnél, ha valaki rosszul lesz…, áldozat helyzetének átérzése, sajnálat…, nyilvános megalázás, kiszolgáltatottság…, nem motivál semmi, ha úgy érzem megfelelő a helyzet, segítek…, a megszólaló lelkiismeret…, tegyünk másokkal „jót”, és velünk is jó fog egyszer történni…, ha valaki rosszul lesz, elesik…, ha tudom, hogy van esélyem érvényesülni a problémában…, együttérzés…, olyan helyzet, amikor tényleg segítségre szorul az illető…, ha senki sincs aki segít…, személyiségre utaló tekintet, tisztelet…, igazságtalanság, agresszió…, valamilyen módon, úgy gondolom a veszekedés közben kárt szenvedek (nem feltétlen fizikailag)…, jogomban áll segíteni, kötelességem…, ki ha én nem?..., hogy jót tehetek másoknak…, ítélőképesség…

2. foglalkozásról:

mekkora a baj…, félelem…, nyilvános megalázás…, kb. semmi…, veszély…, éltem már át hasonlót…, testi sértés…, látom a másik fél kiszolgáltatottságát…, a kedvem…, ismertség…, az emberek szenvedésének látványa…, lelkiismeret…, hogy segítek vele vagy ártok…, voltam már olyan helyzetben, hogy segítségre szorultam, és nem kaptam…, viszonzás…, semmi…, tettes…, helyszín, áldozat…, jól esne, ha nekem is segítenének…, ha egy férfi megütne egy nőt…

8. óra

korosztály: 17 évesek

létszám: 36 fő

A gimnáziumban igyekeztek a lehető legideálisabb körülményeket biztosítani a foglalkozásra, ami ezúttal rögzítésre is került – főként ezért kaptuk meg a tágas, a kameramanok szabad mozgását lehetővé tevő dísztermet.

Bár a meghívó tanárnő előre jelezte, az első másfél órában egy csendes osztállyal találkozunk, valószínűleg a kamerák, a terem és a reggeli időpont is közrejátszott abban, hogy nagyon nehezen szólaltak meg – talán ez volt az első alkalom, hogy nem tudott igazán beindulni a bevezető játék.

A nagy létszámú osztályban összesen 5 fiú volt, és ők mind a csoport passzívabb részéhez tartoztak, csak néha szólaltak meg, így amikor például feltettük a kérdést egy állásfoglalásos gyakorlatban, hogy olyan e a tipikus férfi, mint amilyen a filmben szereplő figura, a 3-4 főt számláló aktívan résztvevő lányok könnyedén „elnyomták” őket. Főként ezzel a 3-4 lánnyal folyt párbeszédünk, de legalább egyszer-egyszer szinte mindenkit meg tudunk szólítani.

Visszajelzéseik, arra a kérdésre, ők mikor/miért/hogyan segítenének/lépnének közbe:

emberek legyenek körülöttem…, a lelkiismeretem megnyugtatása…, én is örülnék, ha segítenének…, mit tennék, ha én lennék abban a helyzetben…, kiszolgáltatott ember (gyerek) bántalmazása…, együttérzés…, egymásra figyelés…, megértés…, a helyzet elemzése…, béke…, ha egy embert nyilvánosan megaláznak…, ha ismerem azt, akit bántanak…, remény, hogy így ápolom az emberei kapcsolataimat…, szabadság…, empátia…, bűntudat…, védtelen ember (gyerek, öreg, fogyatékos)…, ne hagyd…, már a bajba jutott látványa épp elég, hogy segítsek…, remény hal meg utoljára…, tehetetlenség…, hogy ne legyen semmilyen rossz következménye…

TÉMA: HAJLÉKTALANOK

1. óra

     korosztály: 14-15 évesek

     létszám: 20 fő

A  hajléktalan-témáról szóló kisfilmről dobbantó óra gyakran csúszott át a beszélgetés elméleti jellegű diskurzusba, távol maradva a mindennapoktól, a saját tapasztalatoktól. Talán a  gimnázium adott tanulói kevesebbszer is kerülnek kapcsolatba fedél nélküliekkel. Így az őket érő atrocitásokat sem ismerhetik. Kevés kérdés is merült fel a film megtekintése utáni kérdezve feldolgozás, megbeszélés óraszakasz beindításánál.

A szituációs képeknél a döntéseket a megnyilatkozások alapján nagyban befolyásolták a hajléktalanokkal kapcsolatos sztereotípiák és előítéletek. Többször keresni kezdtük a megoldást arra, hogy hogyan lehet jól segíteni egy hajléktalannak. Végül közös tanulságként levontuk, hogy majdnem mindegy, hogy pár forinttal, egy kiflivel vagy épp egy szaloncukorral segíted: a lényeg a gesztus.

A foglalkozás jelszava: „Sem neki, sem nekem nem lesz attól rosszabb, ha segítek!”

Idézetek a foglalkozás végén írt rövid visszajelzésekből: (Melyik, képen látott áldozatnak tudnál segíteni? Hogyan?)

megszólítom, beszélgetek vele…, helyet adok a vak embernek…, középre kitennék egy zacskó zsemlét…, élelmet adnék a kukázónak, mert látszik, hogy régen ehetett már…, anyagi segítséget adok…, a vaktól megkérdezném, segíthetek-e…,segítenék leülni…, rájuk mosolyognék…

2. óra

     korosztály: 17-18 évesek

     létszám: 25 fő

A foglalkozást a Te mit tennél labdadobálós, ismerkedős, jégtörővel kezdtük. Minden diák megszólalt. (te mit tennél, ha a jövőben kellene élned? ha elveszítenéd a mobilod, ha megcsalna a barátod..)

Fotók vetítésével folytattuk, az instrukció az volt, álljon egyik oldalra az, aki el tudja magát képzelni a vetített kép terében valamilyen szereplőként, a másik oldalra az, aki nem tudja magát odaképzelni. Röviden megbeszéltük, miként tudnák magukat elképzelni. Többnyire csak a járókelők helyzetét hozták, meglehetősen szűk fantáziával…

A kisfilm vetítése után elég sok kérdést megfogalmaztak, többnyire a kalapos férfi viselkedésével kapcsolatban. Többnyire vezetői kérdések mentén végigelemeztük aztán a többi szereplő viselkedését is.

A négy szituációs játék (két pozitív kicsengésű, két negatív) jól sikerült, ügyesen és gyorsan megoldották. A feldolgozás is gördülékenyen ment.

A drámapedagógus „forró székes” szerepe (az egyik „negatív” utcai figura szerepében) igazán forróra sikeredett! A feladatnak megfelelően, keményen kapta a tettekre sarkalló, vagy közömbösségét bíráló, empátiát számon kérő megjegyzéseket, mondatokat. Ez volt érzelmileg a leghevesebb része a foglalkozásnak.

A zárás előtt néhányan megosztottak saját élményt, amikor képesek voltak segíteni másokon.

Együttműködő, befogadó, közepesen aktív csoportnak láttuk ezt az osztályt.

Idézetek a foglalkozás végén írt rövid visszajelzésekből: (Mi motivál téged arra, hogy egy idegen emberen segíts?)

saját segítőkészségem…, sajnálat…, empátiám…, ha belegondolok abba, neki milyen lehet…, ha látom, hogy éhezik,ha többször szól nekem, hogy kajára költené…, a bűntudatom…, sír, és tényleg őszintén…, a lelkiismeretem…, ha igazán rászorul…, ha megtehetem…, a helyzetfelismerés…, a segítségadás jó érzése…, ha észreveszem, hogy senki nem segít…, amikor egy éhező gyereket látok, látom az arcán, hogy a nézése valahogy olyan más…ha segítek, lehet, ha én szorulok rá is segít valaki…, ha segítek másnak, akkor én nem leszek a felszínes emberek egyike…, kivétel erősíti a szabályt…, mosoly…, a kérés fajtája, módja…

3. óra

korosztály: 15-17 évesek

létszám: 22 fő

Kiváló adottságú terem alapozta meg a foglalkozást – segítőkész vendéglátók, tágas tér, fejlett, jól működő technikai felszerelések.

A csoport igen hálás közegnek bizonyult, a korai kezdésből eredő enyhébb bágyadtságtól eltekintve aktívak voltak a foglalkozás egészén. Alapvetően többségében nyitott, jól kommunikáló fiatalok közösségéről van szó. És az is nagyon pozitív, hogy aki a hajléktalanokkal szemben ellenérzésekkel viseltetik, az is megnyilvánult. Ennek a fiatalembernek a hozzászólására a bent lévő, az óratartókkal abszolút kooperáló és nyitott osztályfőnök egy az iskola életéből, korábbról származó élménnyel reagált, amikor egy étkezés erejéig vendégül láttak hajléktalanokat az intézményben, és egy asztalnál ettek velük. Bár a szituációkban meglehetősen szégyenlősek voltak a diákok, a forró szék helyzetben, amikor a filmben szereplő idős hölgy szerepét felvevő drámapedagógussal kellett vitázniuk, sokkal hevesebben voltak jelen.

Számunkra, óratartók számára egy nagyon pozitív élmény volt ez a foglalkozás – érezhetően egy olyan közegben jártunk, ahol nincs sok teendőnk az aktív segítői gondolkodásra nevelés terén.

Visszajelzéseik, arra a kérdésre, ők mikor/miért segítenének egy idegennek:

ha gyerekkel kéregetnek…, ha egy ittas ember kötözködik…, kapok segítséget, ha adok egy mosolyt…, bármikor, ha van lehetőségem…, ha bántják a gyengébbet…, ha az alapelveimmel teljesen ellentétes, amit látok…,fenyegetés, erőszak…, túlzott támadás valaki ellen…, a szimpátia motivál…, a gyengébb bántalmazása…, ha igazságtalan helyzetet látok, akkor be kell avatkoznom…, egy lányt megtámadnak az utcán…, a buszon beleavatkozom az igazságtalanul megvádoltak védelme érdekében…, igazságtalanság, erőszak, idősek…

4. óra

korosztály: 14-15 évesek

létszám: 34 fő

Nagy csoport, akikkel, ennek ellenére könnyen lehetett együttműködni. A képek vetítésénél új ráhangolást, megközelítést próbáltunk ki. Három állásfoglalási lehetőséget kaptak a következő kérdésre: Hogyan változik fél éven belül a képen látható, nehéz helyzetben lévő ember sorsa? 1. nem változik 2. jobbra fordul 3. rosszabb lesz

Sajnos, a legtöbb képnél eléggé kilátástalannak látták a helyzetet, életszerű magyarázatokat is adtak rá.

A szituációs feladatnál előjött a lépcsőházba beköltöző hajléktalan rendőrséggel való elvitetésének gondolata (tisztáztuk az aktuális jogi helyzetet). A pozitív kicsengésű gyakorlatnál szép megoldás volt az adakozó kisgyerek megdicsérése. Minden csoport bátran szerepelt, jó megoldásokat hozott össze, bár a negatív végkicsengésű gyakorlat mindig nehezebben áll össze, ugyanakkor erősebben hat.

A passzív szemlélő meggyőzésének gyakorlata itt is jól sikerült, a drámapedagógus jól használta a csoport által összegyűjtött érveket a „nem teszek semmit”-re, hitelesen  alakította a közömbös és önző idős nőt, akit a csoport próbált meggyőzni arról, adhatott volna a kéregetőnek valamit. Hatott a fordított játék.

A záró körben hoztak a diákok személyes példákat arra, amikor segítséget adtak, illetve kaptak. Gördülékeny, jól sikerült foglalkozás volt.  

Visszajelzéseik, arra a kérdésre, ők mikor/miért/hogyan segítenének/lépnének közbe:

lelkiismeret…, megsajnálom, és belegondolok az ő sorsába…, a hit, hogy jót cselekszem, és ezt majd később, ha én leszek rossz helyzetben, vissza fogom kapni…, jó azt látni, amikor a segítségre szoruló ember megköszöni azt a kis pénzt, ami nekem nem jelent sokat, de neki igen…, jó tett helyébe jót várj!..., lehet, hogy olyan segít majd, akit nem is ismersz…, a tudat, hogy este nyugodtan fekszem le, mert valakin segítettem…, egyszerű emberség…, ha látom, hogy tényleg rendes…, a lelkiismeretem sokkal jobb lesz…, ugyanolyan ember, mint én…, hogy ne legyen lelkiismeret furdalásom utána…, mert arra a napra meglenne a napi jócselekedetem…, látszik, hogy tényleg csak pár forintot akar, nem rosszakaró…, szívesebben segítek öregeknek…, átérzem a helyzetét…, nekem is jólesne…, a karma szerint ha jót teszel, veled is jó fog történni…, attól függ, mire lenne szüksége…, kinézete, ruhája, viselkedése, ápoltsága, rászorultsága…, a remény, hogy azáltal, hogy segítek neki, jobb lehet a helyzete…, lehet, hogy eddig nem segítettek neki, és ezért elkönyveli az embereket önzőknek, és azáltal  hogy én megpróbálok segíteni, változik a véleménye, és nem fog az összes emberre rossz szemmel nézni…, ki tudja? lehet, hogy megelőzök ezzel egy öngyilkosságot…

5. óra

korosztály: 17 évesek

létszám: 19 fő

Az Arany János Program keretében működő osztály tagjainak többsége halmozottan hátrányos helyzetű fiatal, néhányuknak vannak tapasztalataik a hajléktalanságról, de volt olyan is, aki saját bőrén tapasztalt hasonlót. A meglehetősen nehéz háttér érezhetően szenzitívebbé tette őket, a nyílt kommunikációjuk pedig talán az iskolának és a kollégiumnak is köszönhető.

Az egész foglalkozás nagyon meghitt volt. Markáns véleményként jelent meg, hogy egy hajléktalan élethelyzetének megváltoztatásához feltétlenül szükség van külső segítségre.

A kérdező közösség gyakorlat során az átlagnál lényegesen több kérdést tettek fel, és ezeken belül az emberi motivációkra vonatkozók aránya is kiemelkedően magas volt.

A szituációs gyakorlatokban is alaposan átgondolt, bár néha túlidealizált helyzeteket és megoldásokat hoztak.

A film cselekményében résztvevő asszony szótlan barátnőjének karakterét magára öltő drámapedagógussal folytatott vitájukat is az érzelmi érintettség alapozta meg. Vehemensen, az emberi érzésekre alapozott érvekkel próbálták meggyőzni a makacs „hölgyet”.

A záró személyes történetek is bensőségesek voltak; olyan értékrendről, erkölcsi normákról árulkodtak, amelyekkel ritkán találkozhatunk.

          

Visszajelzéseik, arra a kérdésre, ők mikor/miért/hogyan segítenének/lépnének közbe:

Mérlegelném a helyzetet, és ha úgy látnám, hogy tudok segíteni, akkor segítenék…, ha egy anya bántalmazná a gyerekét, mert dühös lennék rá, és ha nem segítenék, egész nap a kisgyereken járna az eszem…, baj nem lehet abból, ha egy kicsit segítek…, a segítségadás után nem lesz bűntudatom…, Ha valaki csúfol valakit, mert a másiknak van valami „látványos” hibája, arra rászólnék, ne csúfoljon mást, mert ő sem tökéletes! Amikor egy gyenge embert egy másik erősebb elnyom, megfélemlít…, attól függ, mennyire képzelem bele magam a helyzetbe…, ezekből a szituációkból én mindig inkább kimaradnék, de sajnálom mindig a hátrányos helyzetben lévőket…, Ha látom egy ember szemében a hálát, és látom rajta, hogy örül, akkor tudom, hogy jól tettem, hogy segítettem…, az emberek iránti segítőkészség, szeretet…, ha a családomat, szeretteimet sérelmek érik, különösebb ok nélkül…, édesanyám…, küzd mindenért…, édesapám szava mérvadó…, én is kerülhetnék ilyen helyzetbe…, az empátia nagyon fontos, hogy meg tudjuk érteni a másik embert…, az állatkínzást megakadályoznám…, a kalapos ember ellen megvédtem volna a hajléktalant…, „Angels fall first.”

6. óra

korosztály: 15-16 évesek

létszám: 28 fő            

A péntekhez és a korai kezdéshez képest kiváló hangulatban indult az óra, a bevezető labdajátékban értékes, néhol meglepően erős élethelyzetek kerültek elő.

A játékot a háromszöges képértelmező gyakorlat követte; néhány kivételtől eltekintve, amikor az osztály kreatívabb, dúsabb fantáziával rendelkező tagjai szép sikertörténeteket tudtak kerekíteni, többségében pesszimista hangok és álláspontok szólaltak meg. Érdekes, hogy ennél a gyakorlatnál a lehetséges pozitív változást legtöbbször egy külső segítőhöz kötik, de ezúttal szinte fel sem merült a beavatkozás lehetősége.

A későbbi megnyilvánulásokra is jellemző volt ez: a hajléktalan segítsen önmagán, hiszen biztos megvan rá a lehetősége. A filmet és a kérdező közösséget követően sort is kerítettünk némi ismeret-tágításra; a munkavállalás feltételei és a hajléktalanok többségének helyzetének összeegyeztethetetlenségének ténye (szükséges papírok, elvárt higiénia hiánya, stb.) árnyaltabbá tették a képet.

Alapvetően negatívan viszonyult az osztály többsége a hajléktalanokhoz, de ehhez kötnek gyakori, negatív helyzeteket is – például amikor hajléktalanok nem fogadják el az első „nem”-et. Viszont a film cselekményében agresszorként fellépő szereplő viselkedését egyöntetűen elítélték.

A szituációs gyakorlatban igen erős karakterek jelentek meg. Bár egyik negatív szituációban feltűnt a segítő szándékú figura is, mindig plasztikusabbak voltak a negatív figurák. Kiemelkedett egy hajléktalan, manipulatív apa, aki koldulásra használta gyermekét.

A pozitív megoldások meglehetősen idealisztikusra sikeredtek.

TÉMA: ROMÁK

1. óra

korosztály: 16-17 évesek

létszám: 36 fő

A már az eddigiekben is jól bevált és ezúttal is jól aktivizáló és oldó hatású „Te mit tennél, ha…?” labdadobálós játék után fiatalokról vetítettünk képeket a csoportnak. A Bogardus-skálához kicsit hasonlóan, egy egyenes mentén kellett elhelyezkedniük az osztály tagjainak aszerint, hogy a kép alapján milyen közeli viszonyt tudnának elképzelni a kép szereplőjével. A hat bemutatott fiatal közül három volt olyan, akiről a kép alapján feltételezhető volt, hogy cigány származású. De a sejtett származás, mint érv, egyszer sem került elő konkrétan, ha épp a csoport többsége úgy is érzett, nem tudna vele semmilyen kapcsolatot sem kialakítani.

A továbbiakban, a rövidfilm megtekintése után többször bele-belemerültünk a magyarországi romák helyzetébe, a velük kapcsolatos sztereotípiák témakörébe. A csoport alkalmazott egy „jó cigány-rossz cigány” kategorizációt, de megszólalásaik alapján alapvetően nyitottnak tűntek – merev előítéletektől menteseknek. Az óra meglepetése volt, hogy egy osztálytársuk „előbújt” félromaként, ez többük számára új hír volt.

A szituációs játékokban, valamint a forrószék-helyzetben többször sikerült maguknak megcáfolniuk azokat a segítségadást elutasító érveket, amiket tőlük a „Miért nem segítünk?” kérdésre adható válaszokként gyűjtöttünk.

Visszajelzéseik, arra a kérdésre, ők mikor/miért segítenének egy idegennek:

rang…, befolyásos ember…, segíts és megsegítenek…,jótékonyság…, többen vagyunk…, jótett helyében jót várj…, önérzet…, az élethez mindenkinek joga van…, kötelességtudat…, ha többen vagyunk…, segítség kiabálása…, önbizalom…, te számítasz embertársaidra?…, nekem is jólesne…, félek nagyon, kérem, segítsen!..., hősiesség…, emberileg jobb leszek…, használd ki az életet, vagy ő használ ki téged!..., viszonzás…, az igazságtalanság haragot kelt bennem, ami erőt ad mások megvédésére…, te hogy éreznéd magad az ő helyében?..., emberileg jobb lesz, ha segítünk…, az elítélés ellen küzdenék…, ha többen is segítenek…, érzem, hogy éppen én tudnék segíteni…

2. óra

korosztály: 15-16 évesek

létszám: 32 fő            

Egy igazán aktív csoporttal foglalkoztunk a cigányság témakörével – az osztály tagjainak gyakori és nyílt megnyilvánulásai a meghívó tanárnőt is meglepték.

A második gyakorlatban a résztvevőknek azt kellett eldönteniük, milyen közeli viszonyt tudnának elképzelni a képen szereplő emberrel (családtagtól a baráton és tanáron át az „egyáltalán nem akarnék vele kapcsolatba kerülni”-ig). Ismét erős átmozgás történt a látható rassz jegyekkel rendelkező fiatalember képe, és az ezt követő fehér bőrű, szőke lány képe között. A férfinél artikulálódott is okként, hogy valaki azért nem akar kapcsolatba kerülni vele, mert cigány.

A film vetítése ezúttal akadozott, így az egyik foglalkozásvezető rögtönzött egy asszociációs gyakorlatot, amely a megnyilvánulások tekintetében meglehetősen eredményesnek bizonyult.

Masszív ellenérzések, sztereotípiák jelentek meg, szinte kizárólagosan. Egy fiú mondta csupán, hogy ezek előítéletek, de a megszólalása igen halk és bizonytalan volt.

A film feldolgozása során többek között szó esett a cigány és a roma kifejezések különbségéről is. Sokszor előkerült az általánosítás és az előítéletesség témaköre. Igyekeztünk erősíteni az állítást: nem lehet valakit az alapján megítélni, hogy milyen bőrszínnel született, és hogy milyen tapasztalataink vannak olyanokkal, akiket esetleg ugyanabba a csoportba soroltunk.  

Nehéz foglalkozás volt, és tipikusan azok sorába tartozott, amelyeknél éreztük, fontos lenne, ha nem csak egy alkalommal dolgozhatnánk az osztállyal. De talán valami elindult.

TÉMA: ZSIDÓSÁG

1. óra

korosztály: 17-18 évesek

létszám: 29 fő

Az óra nehezen indult. (Logisztikai nehézségek, teremcsere, teremátrendezés …)

A Temittennél labdajátékban kevesen mondanak igazán érdekes ötletet, sokan passzolnak, és beszólogatnak egymásnak. Látszik, hogy van néhány hangadó fiú, akik uralják a terepet.

A fotók kivetítése nyomán történt állásfoglalások elég bizonytalanok, egy-két fiú kivételével nem nagyon tudnak/akarnak bekapcsolódni a beszélgetésbe, ha kérdezünk is, nehezen szólalnak meg. Egy fiú sokat tud a zsidóságról, van határozott véleménye is, egyet folyamatosan „szívatnak”, egy pedig folyamatosan poénkodik, okoskodik.

A lányok szinte meg sem szólalnak, 4-5 megszólaló van mindössze a 29 főből.

A kisfilmet figyelemmel követik, majd a kérdések megfogalmazásában már többen is aktivizálódnak. A feldolgozó beszélgetésnél túl sok időnk elmegy a kiválasztott nép fogalma, illetve a történelmi események, álláspontok, előítéletek megbeszélésére.

A „Kit szoktunk bántani, és miért?”, valamint a „Miért nem védi meg senki a bántott embereket?”kérdésekre egy lélektani szinttel mélyebbre megy a beszélgetés, amikor megszólal egy lány, és arról beszél, hogy az osztályukban is rendszeresen bántanak embereket, és nem áll ki mellettük senki.

Innen indul igazán a csoport érzelmi bevonódása, és kezdődik a beszélgetés, láthatóan többen felélénkülnek, megszólalnak. Központi kérdések: Igazán bántóak-e ezek a „szívatások”? Miről is szólnak? Meg lehet-e/kell-e szokni? Kinek a felelőssége, hogy megszűnjenek?

Elkanyarodtunk az eredeti témánktól, és egy olyan területre csúsztunk (belső csoportfeszültségek, konfliktusok), amelyen igazán majd az osztályfőnöknek kell tovább bontogatni/rendezgetni a szálakat…

Az óra akkor ért véget, amikor igazán elmélyülhetett volna.

Nem jól gazdálkodtunk az idővel, sok hiányérzetünk maradt. Nem tudtuk átvinni sok fontos gondolatot. Szerencsére még visszatérünk hozzájuk…

2. óra

korosztály: 18 évesek

létszám: 33 fő

Az osztály rendkívül együttműködő és szociálisan érzékeny volt. Bár a zsidóságról a holokauszton kívül viszonylag kevés ismerettel rendelkeztek, jól pörögtek a feladatok, aktivizálták magukat. Látszott, hogy szoktak hasonló munkamódszerrel dolgozni.

Egy lány különösen tájékozott volt a zsidóság témakörében.

A szituációs gyakorlatokat nagyon változatosan oldották meg. Érdekes volt a kipát viselő, bántalmazott fiatalember sok egyéni megszólalásos megvédése, és a másik csoport sugdosós, ostoba gúnyolódása is. Egy másik csoportban is tehetségesen adták elő az osztályjelenetet (a csalódás, a megdöbbenés, a kiábrándulás és a düh különböző érzelmi skáláit) a tanár zsidó származásának hallatán.

Sajátosan értelmezte a tanár névtábláját a pozitív végkimenetelt eljátszó csoport. A diákok összefogása győzött a rasszista tanár felett…, ami elég egyedi eset, de alkalmat adott arra, hogy a diákok iskolán belüli emberi jogi helyzetéről, érdekvédő lehetőségeiről is beszéljünk.

A foglalkozás végén, amikor az egész osztály elhagyta a termet, egy fiatal odajött hozzánk, és tanácsot kért tőlünk, hogyan küzdje le gátlásosságát, amikor meg kell szólalni, vagy bárhogyan megnyilvánulni. Egészen meglepődtünk, bizalomnak és megtiszteltetésnek éreztük.

Nagyon kellemes benyomást tett ránk az egész osztály. A hosszabb mondatokban is megfogalmazott gondolataik arról tanúskodnak, komolyan vették a foglalkozást.

Először kaptunk írásban visszajelzést arról, hogy hitbéli meggyőződésük mennyire befolyásolja a segítségadásra való hajlandóságukat.

Visszajelzéseik, arra a kérdésre, ők mikor/miért/hogyan segítenének/lépnének közbe:

velem is megtörténhet bárhol, bármikor…, ha a másik teljesen tehetetlen, nem tudja megvédeni magát, és senki nem hajlandó segíteni…, fordított helyzetben én is örülnék a segítségnek…, egy öreg hölgyet kirabolnak, miközben hazafelé tart a vásárlásból…, néhány fiatal heccből bemászik egy ház udvarára, hogy kilopja a drága, fajtiszta kutyakölyköt…, harag, sajnálat…, ha látom az egyik oldal egyértelmű fölényét…, ha csupán szórakozásból, OK NÉLKÜL bántanak valakit…, ha meglátok egy kisgyereket, aki a szüleit keresi, és el van keseredve…, ha egy veszélyhelyzetet tapasztalok, és úgy érzem, hogy ura vagyok a helyzetnek, tudok segíteni, akkor igyekszem megtenni, hiszen én is örülnék, ha velem történne valami, és segítenének rajtam…, mivel nő vagyok, ezért remélem, engem nem bántanának, így megpróbálnék kiállni az áldozat mellett. Szépen, tisztelettel próbálnám meggyőzni az elkövetőt…, ha tudom, hogy képes vagyok a segítségnyújtásra…, ha velem egykorút piszkálnak, vagy ha nőt (különösen terhes nőt)…, ha nőt molesztálnak…, ha úgy érzem, a beavatkozásommal sem neki, sem saját magamnak nem ártok…, egy verekedésbe nyilván nem avatkoznék be…, segítek, mert ha nem teszem meg, és ha valami történik, és tudtam volna tenni, gyötörne a tudat, hogy megmenthettem volna…, ha valaki kiszolgáltatott állapotban van (irgalmas szamaritánus)…, ha más is segít, mert így már nem lennék egyedül, aki segít…, empátia…, a helyébe képzelem magam…, a hit…, a hátrányos helyzet…, aki nem tehet a hátrányos helyzetéről…, én nem szeretnék azok közé az emberek közé tartozni, akiknek van pénzük, és mégsem adnak…, ha az áldozat nem tehet arról, hogy bajban van. Ha valaki keresi a bajt, annak nem jár segítség…, ha nem tud segíteni magán, mert nyámnyila…, ha jól néz ki…, keresztény vagyok, és fontosnak tartom, amit Jézus mondott, hogy szeressük egymást…, amikor érzem azt, hogy engem is már nagyon rossz érzés kerít hatalmába, és muszáj valamit tennem…, ha valaki másnak adok, azzal én is gazdagodok…, ugyanolyan ember, mint én, ugyanannyit ér az életünk…, ha esélyt látok a „győzelemre”, akkor jön egy érzés, a szívem megremeg, és tudom, hogy lépnem kell. Talán Isten vezet az ilyen helyzetekben...,

3. óra

korosztály: 15-16 évesek

létszám: 26 fő            

Erre a foglalkozásra meglehetősen rányomta a bélyegét a pénteki utolsó tanórák hangulata. Nehéz volt aktivizálni a csoportot.

Igazán nem mozgatta meg őket a téma. Megtudtuk, a városban zsidók elvétve élnek csupán, a helyi zsinagóga használaton kívül áll. Az osztály ismeretei is hiányosak, egy fiút kivéve, aki lényegesen többet tud társainál a zsidó kultúráról, történelemről.

A film megakadt a gyenge internetkapcsolat miatt, így lehetőséget adva egy asszociációs játékra, a „zsidó” szó kapcsán. Sztereotípiák jönnek elő, indulat vagy érzelem nélkül.

Így a zsidósággal szembeni érzékenyítést feleslegesnek éreztük, és többet foglalkoztunk a segítés, felelősségvállalás témakörével.

A szituációk, melyeket a csoport egyik felével készített elő kint a színész-foglalkozásvezető, nem mozgatták meg a bent maradókat: érdemi beavatkozás egyszer történt csupán, az is a humorból táplálkozott, és éppen a bántalmazót erősítette, nem pedig a bántalmazottat segítette. Kiderült, az osztályban mindennaposak a verbális szurkálódások. Talán ezért nem érte el az ingerküszöbüket két erre építő jelenet sem.

Azonban a két másik szituáció többeket megmozgatott a gondolkodás szintjén, az elemzés során; megjelennek a cigánysággal és a melegséggel kapcsolatos sztereotípiák. Mindkettő jelenlévő problémának hatott. Ezeken érdemes lenne dolgozni egy-egy következő alkalom során.

TÉMA: MELEGEK

1.óra

korosztály: 17-18 évesek

létszám: 29 fő

Már másodszor mentünk ugyanebbe az osztályba. Nehezítette a foglalkozás módszertani kivitelezését a hang-és képanyag rögzítése, hiszen plusz négy ember mozgó jelenlétével kellett kalkulálni.

A téma érdekelte a diákokat, szívesen vettek részt a ráhangoló feladatban, amikor a Hova állsz? kérdésekre kellett a testükkel szavazni az igen-nem egyenes mentén felállva. (melegek aránya a társadalomban, házasodhatnak a melegek, láttak meleg tematikájú filmet, ismernek személyesen meleg embert, kedvelnek meleg híres embert, vagy alkotását)

Kiderült, hogy viszonylag arányosan oszlott a társaság minden kérdésnél. Meleg tematikájú filmet csak ketten-hárman láttak.

A kisfilm utáni beszélgetésből az derült ki, a legsúlyosabban zaklató személy maga a fekete kalapos ember. Átterelődött a beszélgetés a csókolózás, mint magánügy /közügy kérdésére.

Az osztálymunkát két csoportban folytattuk tovább, a drámapedagógus kiment a teremből 10, önként vállalkozó fiúval, rövid helyzetgyakorlatokra felkészülni. A teremben maradt fél osztály (többségében lányok) a másik óravezetővel arról beszélgettek, milyen helyzetek kívánják meg a közbelépést, és melyek nem. A táblára kerültek a mellette és ellene szóló ötletek, érvek.

A fiúk öt, utcai bántalmazó jelenetet adtak elő, amelyekből kettő meleg tematikájú volt.

A „nézők” kaptak különböző színű papírcsíkokat, amelyek 5 csoportba sorolták őket. Minden jelenetnél az adott színű csoport tagjainak egyénenként kellett eldönteni, hogy közbelép vagy sem, és azonnal cselekedni.

A látottakat aztán megbeszéltük, feldolgoztuk. Mind a jelentekben, mind a megbeszélés alatt aktívak voltak a diákok. Egymás között például hosszan vitatták, hogy egy párkapcsolati bántalmazás mely pontján lehet, érdemes, kell közbelépni, és ha igen, azt milyen módon kellene/lehetne megtenni.

A csoportról alkotott összképünk sokkal pozitívabb lett, mint vártuk az első foglalkozás után.

Az osztályfőnökkel megbeszéltük a tapasztalatainkat, és a lehetséges folytatást is.

Visszajelzéseik, arra a kérdésre, ők mikor/miért segítenének egy idegennek:

nem hinném, hogy bármi motiválni tudna…, ha látom, hogy van esélyem arra, hogy segítsek, vagy egy gyerekbe kötnek bele, vagy ha fizikai erőszakot látok…, olyat bántanak meg, aki közel áll hozzám…, ha szimpatikus…, ha a barátomat bántják…, ha elkezdenek verekedni…, ha ismerős van…, ha gyengébbet bántanak, és képes vagyok segíteni…, ha a cigányok belekötnek egy gyerekbe, főleg ha lány…, ha komoly a baj lelkileg vagy testileg…, ha kérnek…, ha kiszolgáltatott, magatehetetlen…, ha cigányok megtámadnának valakit…, ha egy csinos lány…, a siker miatt…, addig sincs unalom…, ha olyan dolgokat mondanak, amit nem tolerálok…, ütés…, feszültség levezetés…, 1000000 Ft…, közeli barátomat utcán zaklatják…, ha látom, hogy egy védtelen embert gyaláznak, pl. öreget, rokkantat, sérültet…, ha valakit súlyosan bántanak, szólok valakinek, vagy én segítek…, ha látnám, hogy egy közeli ismerősömmel valaki elkezd kötekedni, próbálnám megnyugtatni őket…, ha elkezdenek verekedni, akkor lépnék közbe, de nem úgy, hogy én is beszálljak a verekedésbe…,

2. óra

korosztály: 18 évesek

létszám: 18 fő

Az osztály teljesen nyitott és együttműködő volt. Három-négy tanár is kíváncsian beült a foglalkozásra, ketten mindvégig maradtak, és nagyon aktívan részt is vettek a beszélgetésben és a gyakorlatokban.

Már az óra elején, az első feladat során kiderült, sokan ismernek meleg embert, és eléggé tájékozottak a témában.

Az „Első szerelem” érzékenyítő gyakorlat jól sikerült; érdekessége volt, hogy viszonylag kis különbség mutatkozott a meleg ill. hetero csoportokra osztott résztvevők válaszai között. Volt olyan „hetero” válaszadó is, aki a melegeknél is rosszabb helyzetűnek képzelte az első szerelmének megélési lehetőségeit (3 igennel).

A kisfilmből egyértelműen csak a kalapos embert nevezték meg provokatív személyként…

A szituációs feladatban kiváló kreativitással hozták össze a jeleneteket (autista kistestvérrel a piacon, arab-zsidó pár egy étteremben, leszbikus pár és a szülő, hajléktalan rosszulléte az utcán). Nagyon érdekesnek találtuk a személyes háttér, a valódi élmények későbbi feltárását (éttermi szituáció, autista testvér). A közbelépő szereplők is ügyesen aktivizálták magukat, széles skálán mozgott a reakciójuk (fizikai segítség, felszólítás, szóbeli védelem, a szereplő kínos helyzetéből való kimozdítás). Egyetlen helyzetben nem tudtak közbelépni, szinte lebénultak az előadás hitelességétől (autista testvér önkívülete), amelyet aztán közelebbről is feltárva, elemezve, eljutottunk a jó segítségadás lehetőségeihez is.

A személyes példák között hoztak kellemetlen élményeket (tanár nem tudott közbelépni egy diák megvédésére), illetve pozitív példákat is (pl. egy buszon történő zaklatás esetén a szemlélő szólt a sofőrnek).

Egy mindvégig igen aktív fiú a foglalkozás végén, odajött érdeklődni a programunkhoz való csatlakozás lehetőségeiről. Neki tetszett, amit csináltunk…

Nekünk is tetszett ez a légkör, érdekes, kellemes, hasznos időt töltöttünk együtt.

Visszajelzéseik, arra a kérdésre, ők mikor/miért/hogyan segítenének/lépnének közbe:

segítséget kérnek…, sebesültet látok az utcán (véres, nem tud mozdulni)…, akinek nincs BKV jegye, adok neki egyet…, egyedül nem mernék közbeavatkozni…, helyzettől és embertől függ, hogy milyen…, ha képességem engedi, meg vagyok győződve, hogy nem rontok a helyzeten és nem kerülök veszélybe…, ha valaki önállóan nem tudja megvédeni magát, és nem kerülök veszélybe…, Én személy szerint a rasszizmusra vagyok nagyon érzékeny, nem tudom elviselni az ilyesfajta megkülönböztetésből fakadó elítélést…., a saját lehetőségeimhez mérten próbálnék segíteni…, az motiválna, hogy a saját elveimet ne hazudtoljam meg, hogy csak tétlenül nézek valamit, amikor akár segíthetnék…, személyes ismeretség (család, barátok)…, ha idős bánt fiatalabbat, vagy férfi lányt…, az emberiesség…, az egyszerű felháborodás…, semmi…, morálisan megbotránkoztató helyzetben…, ha a fizikai erőszak veszélye alacsony, vagy nem áll fenn…, állaton való segítés…, emberen való segítés, kivéve, ha hajléktalan, és olyan állapotban van, amikor még hívható a mentő, és nem kell a személyes segítségem…,felháborodás…, csapatmunka…, abszolút helyzettől és aktuális érzelmi világomtól függ…, van, amikor úgy érzem, nem az én dolgom, nem törődöm vele, van, amikor kiállok…, ha engem provokálnak, mindig…, nekem, illetve a bántalmazottnak jobb lesz…, ha biztonságban érezném magam, ill. ha úgy érzem, később nem érhet baj...

MIX - DIÁKÖNKORMÁNYZATI TAGOKNAK

korosztály: 12-17 évesek  (DÖK- tagok)

létszám: 20 fő            

Speciális Te mit tennél? foglalkozást tartottunk. A meghívó dök-segítő tanár kérésére az iskolai történésekre, illetve arra a speciális szerepre és felelősségre fókuszáltunk, amelyre az itt résztvevő diákok (mint diákönkormányzati képviselők) lettek kiválasztva.

A temittennél-labdás bevezető játékunk után mindenki felírta egy cédulára, milyen tulajdonságáért választották őt osztályképviselőnek. Ezeket a szignózott cédulákat felragasztottuk egy nagy papírra.

Nehéz, megalázó helyzetben lévő fiatalok képeinek kivetítése következett (verekedés, kicsúfolás, iskolapadra leszorítás, részeg kábulat..). A diákoknak döntenie kellett, vajon tenne-e valamit, és mit, a képen látható szituációban. Minden képnél megoszlottak a vélemények és érvek. Számunkra legmeglepőbb a cigánynak ítélt verekedős fiúknál hangoztatott érv volt ”Szoknia kell.” Kevesen ítélték segítségre szorulónak az utcán, teljes önkívületben fekvő fiatal férfit is…”majd kijózanodik…” Legtöbben a kicsúfolt fiút védték volna meg valahogyan.

A szituációs játék 3 jelenetének előadása jól sikerült. (facebookon körözött intim fotón való élvezkedés, egy tanulós, zárkózott diák „szívatása” illetve egy agresszív, a diák magánéletében vájkáló tanár-diák párbeszéd). A közösségi portálon körözött kínos fotó ügyében nem volt ötletük, mit is lehetne tenni…, a másik két jelenetnél határozottan felléptek az éppen aktuális jelenlévők kártyáját birtokló diákok. Jó ötleteik voltak arra, hogyan állítsák le a bántalmazó csapatot, illetve vigasztalják meg a magára maradt diákot. A harmadik szerepjátékban meglehetősen bátran odaálltak az etikátlanul viselkedő tanár elé megvédeni osztálytársukat. Erről az akcióról a gyakorlat feldolgozása során azt mondták, na ez az, ami soha nem történik meg a valóságban…

A foglalkozást azzal zártuk, hogy újra felírták kis cédulákra a saját felelősségüket, feladatukat a jövőre nézve.

Bár nem voltak sokan (20 fő), néhányan abszolút nem szólaltak meg, bár mindvégig figyeltek.

Elég sok felelősséghárító mondatot hallottunk, (na nehogy már én szívjak…, minek a számat jártatni, ha már úgyis megtörtént…, aki olyan hülye, úgy kell neki…, attól függ, megérdemli-e a segítséget…).

Szóval, volna még min gondolkodnunk közösen…